FUYI – From Us to You International

TÁRSFINANSZIROZÓ AZ EURÓPAI UNIÓ ERASMUS+ PROGRAMJA

A FUYI (From Us to You International – Nemzetközi Tőlünk Nektek) egy ERASMUS+ projekt fedőneve, amely egy több lépésből álló, fiatalokat aktivizáló folyamatot takar. Célja, hogy a fiatalok közösségeiben pozitív kortárs szerepmodellek megjelenését segítse elő és így támogassa a roma és migráns /menekült fiatalok önbecsülésének növekedését, megerősítse az önérvényesítő képességüket és végső soron az esélyegyenlőséget.
Ha szívesen tudnál meg többet arról, hogy mit is jelent a Tőlünk Nektek , akkor az Élményakadémia programjai között megtalálod: Tőlünk Nektek

Partnerek

Fő támogató partner:

Melyek a FUYI céljai?

Megküzdeni  a fiatalokat érintő:

  • diszkriminációval,
  • korai iskolaelhagyással,
  • munkanélküliséggel.

Megerősíteni a fiatalokban az önkéntességben rejlő lehetőségek által:

  • önérvényesítő képességüket és, hogy
  • pozitív kortárs példaképekké váljanak.

Hogyan épül fel a FUYI?

A FUYI módszertana befogadó, holisztikus, pozitív szemléleten, valamint az outdoor élménypedagógia és megoldásfókuszú megközelítés összefonódásán alapszik.

A résztvevő országokban a projektek a Tőlünk Nektek program tapasztalataiból kiindulva épülnek fel. 6 roma vagy migráns/menekült ifi-tréner, a projekten átívelő képzési folyamat során felkészül arra, hogy saját közösségében valósítson meg önkéntes programokat további 20 társuk számára, így országonként összesen 150-200 fiatalt fognak megszólítani.

Főbb FUYI állomások:

  1. Tőlünk Nektek trénerképző
  2. Tőlünk Nektek programok párhuzamosan, minden résztvevő országban – Romániában, Hollandiában, Szlovákiában, Magyarországon:
  • élményképző
  • csapatépítés
  • tervezés
  • terepszemle
  • önkéntes akció
  • zárás az önkéntesekkel
  • zárás az ifi-trénerekkel
  1. Utánkövetés, a megvalósítás támogatása országonkénti kölcsönös látogatásokkal
  2. Tapasztalatokat megosztó szeminárium, Hollandiában
  3. Egyeztetések a helyi döntéshozókkal a projekt fenntarthatóságáról, a pozitív változások érdekében
  4. Forrás Konferencia, Magyarországon

További eredmények:

  • ‘Easy to Learn and Use’ élménypedagógia és megoldásfókuszú megközelítés eszköztár;
  • E-book: adaptációs jógyakorlat gyűjtemény;
  • Fenntarthatósági és fejlesztési stratégia

FUYI  program időszak : 2019-2021