• PROJEKTJEINK

OSZTÁLYFŐNÖKI TOVÁBBKÉPZŐ

A fő célunk az volt, hogy a 16 résztvevőt felvértezzük módszertani és gyakorlati tudással, amelyek segítségével tanuló központúbbá vállnak és fejleszteni tudják a fiatalok szociális kompetenciáit.

IFJÚSÁGI KÖZÖSSÉGFEJLESZTŐ KÉPZÉS -2016

A 4 napos képzések három turnusban zajlottak, minden alkalommal más-más szervezet 10 fős csapatanának adtunk lehetőséget a fejlődésre, ugyanazzal a módszertannal (élménypedagógia, outdoor tréning), tematikával (csapatépítő-, feladatmegoldó tevékenységek, expedíció, kötélkert,  bizalmi tevékenységek), de a csapatra szabott program elemekkel dolgoztunk.

FLOWING LEADERSHIP- 2018

A képzés célja a személyes fejlődésen túl a vezetői készségek fejlesztése. A programon való részvétel növeli az önbizalmat, tanítja az asszertív magatartást, fejleszti a kezdeményező készséget és a felelősségvállalást.

Rólunk mondják

Az Outward Bound programján azt tanultam, hogy mindig kitartóak legyünk, segítsük egymást mindenbe és ha csapatban dolgozunk figyeljünk egymásra.

13 éves résztvevő

A program során rájöttem, hogy mindenkinek vannak félelmei és nehéz pillanatai, ezért fontos, hogy támogassuk egymást mindenben.

10 éves résztvevő

Akartam, hogy más környezetben is együtt legyünk, és a játékok segítségvel közelebb kerüljünk egymáshoz. Ledöbbentem, mekkora pozitív változást hoztak ki az oktatók a csaptból.

résztvevő tanárnő

Ez a negyedik alkalom, hogy itt járunk és minden elképzelésünket felülmúlta ez a 3 nap. Tökéletes volt minden szempontból.

18 éves résztvevő

IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!